I. Gyergyó Expó
Az EUSEC Holding romániai leányvállalata biztosította a romániai Gyergyószentmiklóson 2010. október 21-24 között megrendelésre került I. Gyergyó Expo-t, valamint annak kísérő rendezvényeit.
A kiállításon résztvevőkkel megismertettük az EU SEC HOLDING tevékenységét, szolgáltatásait, technikai berendezéseit, (részben működés közben is) amely a kiállítás látogatói és meghívott vendégei között komoly érdeklődéssel bírt.
Felvettük a kapcsolatot és tárgyalásokat folytattunk a Gyergyószentmikósi városi és város környéki Polgármesteri Hivatalokkal, Vállalkozói Kamarákkal, de minden olyan szevezettel is, amely érdeklődést mutatott szolgáltatásaink irányában.
Részünkről - az adott ígéretek szerint - a későbbiek során a potenciális együttműködés lehetősége látszott fennállni, mert komoly elkötelezettséget mutattak mind az élőerős őrzés, mind a technikai tevezések , és telepítések irányában.
A háttérrendezvényeken igen nagy érdeklődés mellett zajlottak az események. A rendőrők és vendéglátók azzal köszönték meg tevékenységünket, hogy az elkövetkező időkben megrendelésre kerülő, hasonló rendezvényeken ismételten igényt tartanak szolgáltatásunkra.
EU-SEC; Marosvásárhelyen, biztonságos egyetem, biztonságos egyetemi rendezvények
Az Eu-sec Holding látja el Marosvásárhelyen, az 1960-ban alapított Petru Maior Egyetem komplex vagyonvédelmét. Az egyetemnek jelentős nemzetközi hírneve van az ott végzett diákok lévén. E felsőoktatási intézmény több egyetemből áll mind a jogi, közgazdasági, informatika, menedzsment és egyéb karokból.
Az Eu - Sec Holding az egyetlen őrző-védő cég aki Romániában olyan felsőoktatási intézményt őriz amelyik teljesen a román állam által támogatott!
Az egyetem bizalmát megszerezve és elégedettségüket kifejezve többször felkérést kapunk bizonyos nemzetközi rendezvények, konferenciák biztosítására is, mint például az "International Coferenc Lex & Management"- re ahol 50 ország tudósai, egyetemi doktorai vesznek részt az Amerikai Egyesült Államokból, Angliából, Franciaországból, Németországból, Indonéziából, Kongóból és a világ minden tájáról.
XVI. Érmelleki Ősz - Székelyhíd - Románia
Eu-Sec Holding - Tankcsapda - Fenyő Miklós
Az Eu-Sec Holding romániai biztonsági szakemberei látták el a XVI. Érmelleki Ősz kulturális és szórakoztató rendezvényeinek rend- és vagyonvédelmét, Romániában, Székelyhídon 2010. szeptember 4-5. -én. A rendezvényen szombat és vasárnap este koncertet adott a magyarországi Tankcsapda, valamint Fenyő Miklós és zenekara is. A koncertek teljes rendészeti biztosítását, valamint a fellépők személy - és vagyonbiztonságát szintén az Eu - Sec Holding helyi biztonsági szekemberi látták el.
A rendezvényen rendzavarás, rendbontás, káresemény nem történt. A helyi rendőrkapitáynság külön köszönetben részesítette Cégünket a szakszerű, fegyelmezett, szervezett munkáért, külön kiemelve azt a tényt hogy a rendezvény alatt nem került sor rendőri intézkedésre Cégünk megelőző tevékenységének köszönhetően.
A rendezvény szervezője, a székelyhídi polgármesteri hivatal szintén külön köszönetet mondott a színvonalas szolgáltatásért, valamint Cégünk helyi képviselőit biztosították a jövőbeli együttműködésről, mind a rendezvények, mind a települést érintő biztonsági kérdések vonatkozásában.
BIZTONSÁG HATÁROK NÉLKÜL konferencia
Az EU-SEC Holding Nemzetközi Biztonsági Szolgáltató Cégcsoport szervezésében került sor a 'Biztonság határok nélkül' elnevezésű konferencia lebonyolítására 2010. augusztus 27-én, melyen több nemzetközi cég, közéleti személyiség, pénzügyi és jogi szaktekintély, valamint televízió, rádió és újság riporterei vettek részt.
A konferencia mottója 'Biztonság határok nélkül' egyben e cégcsoport szlogenje is. A konferencia mottójához hűen magyarországi és szerbiai előadók tartottak előadásokat a vállalkozások jogi és pénzügyi biztonságáról, nevezett országokban tapasztalható közrend és közbiztonságról, a biztonságos befektetési lehetőségekről, ismertetve a civil biztonsági szolgálatok szerepét és szükségességét értékeink és nyugalmunk védelme érdekében. Minden előadó kiemelte annak fontosságát, hogy csak szakképzett, megfelelő referenciákkal rendelkező, lehetőség szerint komplex szolgáltatást nyújtó céget bízzanak meg értékeik védelmére, akik nem csak a látszólagos biztonságot nyújtják, hanem valós biztonságérzetet teremtenek. A témakörhöz érve Héja Zoltán az Eu - Sec Holding Vezérigazgatója mutatatta be azt a professzionális szolgáltatási rendszert, melyet mostanra hét ország területén alkalmaznak sikerrel, amely a színvonalas szolgáltatás biztosítéka és mellyel ügyfeleik kivétel nélkül elégedettek nemzetközi szinten. Héja Zoltán úr összefoglaló értékelését, az új szolgáltatások bemutatását a jelenlévő ügyfelek is elégedett tapssal nyugtázták.
IV. NEMZETKÖZI ÉS REGIONÁLIS GAZDASÁGI VÁSÁR , Szabadka
Eu - Sec Holding kiállítói stand & Eu -Sec Holding védelem
Az Eu - Sec Holding által biztosított nemzetközi rendezvényen több mint 154 kiállító és több ezer látogató vett részt. A színvonalas rendezvényt Bojan Pajtić, tartományi kormányfő nyitotta meg, de jelen volt több nemzetközi cég képviselője és jeles közéleti személyiségek is. A rendezvény zavartalan lebonyolítását az Eu - Sec Holding helyi biztonsági szakemberi biztosították. A rendezvényem az Eu-Sec Holding legújabb fejlesztésű eszközei is bemutatásra kerültek. A hagyományos értelemben vett biztonságtechnikai rendszereken - ide értve a beléptető, riasztó, zárt láncú videomegfigyelő, IP alapú videomegfigyelő rendszerek, füst és tűzjelző rendszereket - ezen kívül megtekinthetőek voltak működés közben biometrikus arcszkenner, érhálózat azonosító, retinaszkenner berendezések, GPS jármű és személykövető, valamint on-line őrjárat és jelenlét azonosító rendszerek is. Mind a hagyományos, mind a legújabb kor vívmányait alkalmazó berendezéseink iránt jelentős érdeklődés mutatkozott. A rendezvény rendbontás és káresemény nélkül fejeződött be.
Vetőmagok dupla biztonságban.
Megkezdtük az Ilona Malom Kft Tiszaföldvári telephelyének őrzés védelmét.
Augusztusban egy új Cég érezheti az Eu-Sec Holding biztonságában magát. A Kft mezőgazdasági tevékenységet végez. Vetőmagot termel, tárol és forgalmaz. Az élő erős szolgáltatás mellé DÍJMENTESEN video megfigyelő rendszert, valamint kültéri behatolás jelző rendszert építettünk ki mintegy néhány nap alatt a telephelyen . Így dupla biztonságban van a kincset érő gabona. Szintén díjmentesen telepítettük a saját fejlesztésű EU-PATROL On-Line járőrellenőrző rendszerünket mellyel folyamatos kontroll alatt van biztonsági szolgálatunk.
Új megbízás: MASONITE
Az őrzés védelmi üzletágunk új ügyféllel büszkélkedhet.
anév több, mint 80 éve egyet jelent a megbízható, kiemelkedő minőségű nyílászárókkal. A Masonite cég 80 termelő üzemével a világ egyik legnagyobb ajtógyártó cége. Termékeit 50 országban értékesíti. A Bánhalmai gyárban a legmodernebb CNC technológiák alkalmazásával készülnek a kiváló minőségű termékek. A Masonite Magyarország Kft. termékei az országos partnerhálózata révén az ország minden régiójában megtalálhatók. A Ferihegyi repülőtér közelében található szakáruház raktárában folyamatosan, több ezer nyílászáró készletezésével biztosítja a cég a vevők gyors és rugalmas kiszolgálását. A Masonite Inc. 2005-ben megvásárolta a magyar nyílászáró piac két meghatározó cégét, a Bánfa Kft.-t és a Brewer Kft.-t. A két cég egyesülésével a Masonite Magyarország Kft. a hazai piac legjelentősebb fa nyílászáró gyártó cége lett.Együttműködésünket nemrég kezdtük meg a Cégcsoporttal egyenlőre a Magyarországi telephelyeken melynek eredményeképpen DÍJMENTESEN jelentős értékű behatolás jelző és video megfigyelő rendszereket, valamint beléptető rendszert telepítettünk a telephelyekre az élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások megsegítésére és az objektum biztonságosabbá tétele érdekében. A vagyonvédelmi fejlesztések és a kiváló együttműködés eredményeképpen a leltárhiányok megszűntek az eddig eltelt időszakban.
Új ukrajnai megbízás
2010 03. 01-től Cégünk ukrajnai leányvállalata újabb, nívós megbízással büszkélkedhet. Az ukrajnai Intourist-Zakarpattya hotelben (Uzhgorod) a komplex vagyonvédelmi feladatokat látnak el a mai naptól. A hotel területére IP-alapú video megfigyelő rendszert DÍJMENTESEN telepítettünk. Így egymást kiegészítve és a hatékony munkavégzést elősegítve alkalmazzuk a biztonságtechnikai rendszereinket valamint az élő erős szolgáltatásunkat. A Intourist-Zakarpattya név ma már egyet jelent a minőséggel, ahogy társaságunk neve a legmagasabb fokú és minőségű biztonsággal.
Szinglik éjszakája
Szinglik éjszakája című nagysikerű magyar film forgatásának összes helyszínén a szereplők és a stáb biztonságát az EU-SEC HOLDING szavatolta. Az itt nyújtott színvonalas szolgáltatásunk alapján felkérést kaptunk a film 2010. február 23-án megrendezésre került díszbemutatójának, és azt követő - médiajelenségekkel bővelkedő - fogadás és kísérő VIP rendezvény szakszerű biztosítására, ahol a különleges elvárásokat is figyelembe véve, a védelmi terv szerint teljesített, nívós rendezvénybiztosítást tudhatunk magunk mögött.